életünk során jönnek-mennek az emberek.
Idegenekből lesznek a barátaink,élettársaink.Az a fiú,kinek nevét soha nem tudtad,a férjed lesz,s a bömbölő kis hústömegből,akit sohasem láttál,mert a testedből bújt ki,lesz majd a gyermeked,aki melletted nő fel,Veled öregszik,és életed főszereplője lesz.
Ismeretlen volt,azt sem tudtad,hogy létezik-most pedig félted,szereted,dühös vagy rá,aggódsz miatta.Ha azt a szót hallod,hogy ,,szeretet",ő jut eszedbe.
De az életed színpadán nem csak szaporodnak,csökkennek is a szereplők.
Jönnek és mennek.
Fölbukkantak valahonnan,a kulisszák mögül,s eltűnnek,ugyanott.A játéktéren csak a hiányuk marad.Hány idegen embernek mutatkoztál be,akikből aztán a sorstársad lett?Emlékszel,hol találkoztál először azzal a vadidegen embergyerekkel,aki később a házastársad lett?Mikor tudtad meg a nevét?Mikor dőlt el,hogy ezentúl vele,együtt?...Mikor született gyermeketek?S a gyermek,akinek nevet adtatok,mikor ment egyetemre?S mikor mondta ki először,hogy megnősül/férjhez megy?S mikor vetted észre,hogy az asszony,akinek a testéből előbújtál,akire valaha úgy néztél,mint egy jóságos istennőre...mikor vetted észre,hogy az anyád öregszik?...Ereje elszállt,alig tud már járni....Mikor szembesültél azzal a gondolattal,hogy többé nem láthatod?
Elmegy.
Jönnek és mennek.
Egy ember van,egyetlenegy,akivel mindvégig együtt élsz:
önmagad!
Te is változol,nem is keveset,de Te vagy az,aki a legtovább marad Veled!
Tehát elképzelhetetlen,hogy önmagaddal haragban légy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése